Az Élőkönyvtár című program a Polanyi Károly Kutatóközpont és az Artemisszió Alapitvány közös szervezésében valósult meg, egy Europe for Citizens projekt keretében.
A projekt, melynek cime Deal with it! egy nemzetközi konzorcium által jött létre, magyar-osztrák- német-cseh részvétellel.
A projekt célja, hogy fiatalokat szólitson meg és buzditson gondolkodásra és cselekvésre egy élhetőbb jövő érdekében.
Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának két 11. osztálya és a Dr. Ámbédkar Iskola 10.-12. osztályos tanulói közösen vehettek részt ebben a programban.